Az elveszett gyermek [antikvár]

Kedves Olvasó! Az épületek beszélnek hozzánk. Lelkük van, saját történetük, nyikorgó padlódeszkáik pedig titkokat suttognak. Amint besétálsz az ajtajukon, hatalmába kerít egy érzés, amit alig lehet körülírni. Amikor az új regényemnek, Az elveszett gyermekvi^ kerestem helyszínt, megtaláltam Chichester egy régi fekete-fehér térképét. Véletlenül pillantottam meg a sussexi Goodw^ood hotelben, és rajta egy épület halvány képét Megyei elmegyógyintézet felirattal, amitől egészen libabőrös lettem. vVmint hazaértem, felhívtam az anyósomat, aki korábban rendőrnyomozó volt. Kedvesen beleegyezett, hogy elvigyen Chichesterbe és együtt megnézzük az épületet, ami egykor a graylingw^elli pszichiátriai intézet volt, most pedig luxuslakásoknak ad otthont. Jól ismerte a járást, a hetvenes években, amikor még a körzetben dolgozott, ő is elhozott ide néhány „elveszett lelket", hogy felvegyék a Graylingwellbe. Csodálatos napsütéses téli nap volt, amikor végigkocsikáztunk a környéken, magunkba szívtuk a hely hangulatát, és képeket készítettünk az érintetlen, elhagyott melléképületekről. A lakások vadiúj burkolatának ellenére még mindig érezhető,