Bővebb ismertető
Grace a fejét ingatva vette elő a jegyzetfüzetét. Körülményesen előhúzott egy tollat a farmerzsebéből, és hangos kattintással bekapcsolta.
- Nyirkos - dünnyögte látszólag magának, ám azért elég hangosan ahhoz, hogy a másik két pár is meghallja. A fürdő, amelyet együtt szemrevételeztek, már az enyészeté volt, ám a burkoló kéznyomát kétségkívül őrizte; a munkája nyomán elnyűtt, színehagyott kék padlószőnyeg keretezte a kádat - nem sokban különbözött attól, amelyik Grace nagymamájának a hálószobáját borítja. Grace most az avokádózöld vécét vette szemügyre, és újra csak a fejét ingatta. - Gyenge oromfal.
A csap feletti tükörben figyelte a rivális házvadászokat. Az egyik pár a mennyezet egy darabkáját vizsgálgatta, amelynek ő épp az imént fejezte be a szemrevételezését - kétperces gondterhelt szemöldökráncolást adott elő -, a másik páros nőtagja pedig riadt tekintettel nézett a társára, jóllehet az, mivel teljesen lekötötte a vízmelegítő tanulmányozása, ebből semmit sem vett észre. A férfiak bolondulnak a bojlerekért.
- Ezt ki kell cserélni - szólalt meg Grace a férfi mellé lépve, miközben bekukkantott a masinát takaró szekrénybe. - Az ingatlanos szerint körülbelül a Beatles fénykorában használhatták utoljára.
Bár semmit sem konyított a bojlerekhez, ahogy a fürdőszobákhoz sem, pláne az oromfalakhoz, megértő mosolyt villan-
9