Az éhezők viadala trilógia 1-3. [antikvár]

1Felébredek, hideg mellettem az ágy. Kinyújtott ujjam Prim testének melegét kutatja, de csak a matracot borító durva vásznat tapintja. Biztosan rosszat álmodott, és bemászott anya mellé. Nem csoda, hogy Prim nem tud aludni. Ma van az aratás napja.Felkönyökölök. Elég világos van a hálószobában, hogy lássam őket. A húgom, Prim, összegömbölyödve fekszik az oldalán, szorosan hozzábújik anyához, az arcuk összeér. Almában anya fiatalabbnak néz ki. Ilyenkor is látszik, hogy milyen fáradt, de mégsem tűnik annyira elgyötörtnek. Prim arca tiszta, mint egy esőcsepp, és szép, mint a primula, amiről a nevét kapta. Régen anya is nagyon szép volt. Legalábbis azt mondják.Prim térdénél a világ legrondább kandúrja ül, és őrködik. Betört az orra, hiányzik az egyik fülének a fele, a szemének meg olyan a színe, mint a rohadt töknek. Prim nevezte el Kökörcsinnek, szerinte ugyanis a macska piszkossárga bundája olyan, mint a réten virító kökörcsin. A macska gyűlöl engem. Vagy legalábbis nem bízik bennem. Jó pár éve történt, de szerintem még mindig nem felejtette el, hogy bele akartam fojtani egy vödör vízbe, amikor Prim egy szép napon beállított vele. Sovány kis cica volt, felpuffadt a hasa a férgektől, nyüzsögtek a bolhák a bundájában. Semmi szükségem nem volt még egy éhes szájra, akit etetni kell. De Prim addig könyörgött - még sírt is -, míg végül megengedtem, hogy maradjon a kandúr. A végén jól sült el a dolog. Anya megszabadította a férgektől, és kiderült, hogy egy született egerésszel van dolgunk. Hébe-