Az Ég tartja a Hazát [antikvár]

Ha az embert megszállja a gonosz, mindenre képessé válik. A király régóta tudta ezt, hiszen az Úr 1250. esztendeje sem hozott békét, az élet nem kímélte meg a könyör-telenségtől és a veszteségektől. Még gyerek volt, amikor anyját megölték a magyar főurak a pilisi erdőben. Évekkel később a tatárok pusztítása után az életben maradottak kábultan tengődtek az ország romjain, és érthetetlen szavakkal adtak hangot gyászuknak, rémületüknek. Bélát sokáig kísértette a gonosz arca, amely a legváratlanabb pillanatokban felbukkant és teli torokból kiröhögte. Megtehette, mert látszólag erősebb volt nála. A gonoszt nem lehetett megtömi, a királyt annál jobban. Rémálmok gyötörték, ha behunyta a szemét. A fejében őrzött emlékképek nem akartak megkopni, elevenen idéződött fel benne a múlt. A muhi csata után elveszítette Kálmán öccsét, a szövetségeseit és a legfőbb támaszait. Azután egy titokzatos betegség két lányát ragadta el Dalmáciában, amikor a tatárok elől menekült. Hű lovagja, Walter pedig osztrák csatatéren halt meg az ő karjaiban, miután megmentette életét és végzett az ellenséggel, Civakodó Frigyes herceggel. Béla király a halál árnyékában megőrizte n)mgalmát és tette a dolgát, ha úgy adódott, lehajtott fejjel imádkozott.