Az aranyhegedű [antikvár]

Részlet: Felhők. A királyi palota barokkupolái feketén és súlyosan sorakoztak az ég alján, mint útra kész elefántkaraván. A budai várhegy fölött széles, aranysárga tűzfolyam ömlött végig az alkonyi égen. A tűzfolyamon sötétkék felhőgályák vonultak föl. Némán és komoran, alattomos sietséggel vitorláztak egymás nyomában. A fedélzeten bikaszarvú, oroszlánsörényű felhőemberek kuporodtak. Vájjon miféle vészes rakományt hoztak? A tanár a Dunára nyíló széles ablakban állott és a vajúdó felhőket nézte. Egyszerre megint visszaemlékezett arra, amire már régóta nem gondolt: hogy őt gyerekkorában valami különös, szinte személyes viszony fűzte az égen úszkáló felhőkhöz. Hajdanában a felhők voltak az ő játszótársai, mint az ég angyalai az árva gyerekéi. Képzelete addig gyúrta, formálta őket, míg fehér asszonyokká, furcsa törpékké, aranyhasú sárkányokká, emberfejű paripákká nem lettek.