Az arany zsebóra [antikvár]

Részlet a könyvből: (hidegen fújnak a szelek) Mintha nem is január lenne, életet nem kímélő tél, hanem böjtmás hava. Szépreményű, várakozással teljes, zászlólobogások és hites szavak, fogadalmak ideje; mikor leányok kacérkodnak a széllel. Petőfi Sándor magas homloka beléfényesül az időbe, beléfényesül szívembe, s elönt e szívcsendességű béke, még ha egy pillanatra is. Megállást parancsol Olyan vakítóan, erővel süt a nap, hogy hajlamos vagyok feledni minden nyomorúságom, megpróbáltatásom. Ripacskodók, vásári komédiások sivító hangja koponyám falát döngeti; megöli bennem a csendet. Nyugtalanságot, félelmet szít, mintha csak vijjogó, szirénázó mentőautó hangját hallanám. Antiistenek, Baal felszentelt papjai zajonganak ebben az országos, karneváli forgatagban, ebben a vihart, fergeteget támasztó nagy tülekedésben. A rám nehezedő terheket nem függetleníthetem el a mindegyikőnkre zúduló csapásoktól, próbatételektől. Csalfa játék, bolond álom lenne részemről azt gondolni: lám madárdallal megérkezett a tavasz. Jég foga íme nem marcangol többet, hajnali fagy nem rajzol ezüst virágot, hamuszín rózsát fűtetlen konyhánk ablakára.