Az angol beteg [antikvár]

Alany feláll a kertben, ahol dolgozgatott, és a távolba néz. Már korábban megérezte az időváltozást. Újabb széllökés jön, csattanó hang a levegőben, és a nagy ciprusfák meghajolnak. Megfordul, és elindul a kaptatón a ház felé, átmászik egy alacsony falon, és már érzi az első esőcseppeket csupasz karján. Átmegy a lodzsán, és gyorsan belép a házba. Nem áll meg a konyhában, hanem átvág rajta, fel a lépcsőn, ahol sötét van, megy tovább, végig a hosszú halion, melynek túlfelén fény ékelődik be egy nyitott ajtóból. Befordul a szobába, egy másik kertbe - ezt a falaira és mennyezetére festett fák, lugasok alkotják. A férfi az ágyon fekszik, testét szabadon fújja a szél, és lassan feléje fordítja a fejét, amikor belép. Minden negyedik napon lemossa a férfi fekete testét; a szétroncsolt lábaknál kezdi. Megvizez egy mosdókesztyűt, és a boka fölött tartva vizet facsar a férfira, suttogására fel-felnéz, látja mosolyát. Az égési sebek a lábszár fölött a legrosszabbak. Lilánál sötétebbek. Csont. Hónapok óta ápolja, és jól ismeri ezt a testet, a csikóhalként alvó péniszt, a sovány és keskeny csípőt. Krisztusi csípőcsontok, gondolja magában. Az ő reménytelen szentje. A férfi vízszintesen fekszik a hátán, párna nélkül, nézi a mennyezetre festett lombokat, ágaik sátrát és efölött a kék eget. 13