Anonima levelei [antikvár]

A nehéz, zöld posztófüggöny, amely az öles műteremablakból lelógott, egyszerre meglebbent és széjjelcsapódott két szárnya között, mint arany-nyíl suhant be a délelőtti napsugár. A sötét teremben szinte bukfencet is vetett, amint pajkosan betört azon a kis résen. Az ő föladata volt, hogy nap-nap után fölcsiklandozza Thódor Tamásnak, a szubtilis szerelmek írójának örökké álmot látó szemét, mert hiszen amikor Thódor Tamás aludt, sohasem látott álmokat (s ha látott volna, se tudta volna álomtollal megírni) és a művészetnek, irodalomnak, de magának az egész emberiségnek is csak abból volt haszna, ha Thódor Tamás az életben - és teljesen ébrenlétben - látta azokat az étherikus álmokat. Ezeket aztán meg is írhatta, elbeszélések, regények, könyvek lettek belőlük és ebben az uj formájukban könnyebben találtak utat a női szívekhez, amellyek boldogan dobogtak föl, amikor az apró betűkből fölszálló álomfelhők gyöngéden megcirógatták a lelküket...