Ámok [antikvár]

Annak idején sokat irtak az újságok arról a megdöbbentő szerencsétlenségről, mely 1912 márciusában egy nagy óceánjáró szállítmányának kirakása közben történt a nápolyi kikötőben. Csakhogy az újságok tudósítása nagyon is fantasztikusan hangzott. Jómagam is az "Oceania" utasa voltam, szemtanuja azonban csakúgy nem lehettem a balesetnek, mint ahogy útitársaim egyike sem lehetett az, mert a szerencsétlenség éjszaka történt, a hajó szenet vett fel s mi a ki- és berakodás zűrzavara elől valamennyien a parti kávéházakba vagy szinházakba széledtünk. Mindazonáltal ugy gondolom, hogy a magam részéről jól gyanítottam a megrázó jelenet igazi okát, ha nem is emitettem azt akkor senkinek, s most, esztendők multán nyíltan szólhatok már arról a bizalmas beszélgetésről, mely ama különös eseményt közvetlenül megelőzte. Mikor visszatérőben Európába, a hajóstársaság kalkuttai ügynökségén helyet akartam magamnak biztosítani az »Oceania« fedélzetére, a hivatalnok sajnálkozva vont vállat. Nem tudja, kaphatok-e még kajütöt, mert ép most, az esős időszak beállta előtt majd mindig jegyzik már Ausztráliából az összes helyeket; meg kell várnom a távirati választ Singaporéból. Pár nap múlva aztán azzal a hirrel örvendeztetett meg, hogy akadna ugyan még hely számomra, csakhogy persze nem valami kényelmes kajüt, valahol a fedélközben s a hajó dereka táján. Türelmetlenül vágytam már haza: nem sokat gondolkoztam tehát, nevemre irattam a helyet.