Amit még el kellett mondani... [antikvár]

Részlet: - Pierret! Szól a telefon, nem hallod? Az irodaküldönc felhasználva a reggeli nyugalmat, amikor az orvosokat és a betegeket elfoglalja a kezelés s a földszint üres, a veranda karfáján áthajolva, a jázminok illatát szagolgatta. Gyorsan elhajította cigarettáját és leakasztotta a hallgatót. -Halló! -Halló, itt a grasse-i iroda! távirat a le mousquier-i kórháznak. -Egy pillanat- szólt a küldönc, odahózta a tömböt és a ceruzát. - Jöhet. A postáskisasszony diktálni kezdte: "PARIS- 1918 MÁJUS 3-7 óra 15- DOKTOR THIBAULT- GGÁZMÉRGEZETTEK KÓRHÁZA- LE MOUSQUIER GRASSE- ALPES- MARITIMES- Megvan? - MA-RI- TIMES- ismételte a küldönc. -Folytatom: WAIZE NÉNI... W, mint Wladimir, A, I, Z, E.. WAIZE NÉNI MEGHALT- TEMETÉSE VASÁRNAP TÍZKOR MENHELYEN POINT-DU-JOUR- Aláírás: ÜDVÖZÖL GISE. Vége. Ismétlem... A küldönc kilépett a hallból és a lépcső felé indult. Ebben a pillanatban egy öreg ápoló jelent meg az iroda előtt, fehér köpenyben, kezében tálca. -Fölmégy, Ludovic? Vidd csak föl ezt a táviratot az 53-masba. Az 53-mas üres volt. Az ágy megvetve, a szoba rendben. Ludovic a nyitott ablakhoz lépett és kisandítottt a kertbe: Thibault ezredorvos nem volt ott. Néhány lábbadozó sétált föl s alá a napfényen beszélgetve, kék pizsamában, papucsban, fejükön legénységi vagy tiszti sapka.