Áll a malom [antikvár]

Részlet: MEGYEK AZ APÁMMAL Elemi-iskolai elsőosztályú legényke voltam s a falu közepetáján laktunk, szemközt a haranglábbal. Nagycsütörtök délutánja volt ez s szegény anyám a húsvéti kalácsot sütötte a kemencében. Estetájt lehetett, amikor megnézte a három kalácsot, de ugyanakkor föl is zokogott oly szívettépőn, hogy alacsony házunk előtt meg-megálltak a járókelők: - Ugyan mi baja lehet megint ennek a fiatalaszszonynak ? Édesanyám akkor már ráborult az ágyra s kétségbeesve jajgatott: - Istenem, Istenem, hogy te is csak a szegénységet tudod meglátogatni! Jaj, mi lesz velünk a feltámadási ünnepre? Oda a kalácsom! A kalács valóban odalett s így nem volt mit megszentelni a plébános úrnak. Pedig a szép kalács külön büszkesége volt addig minden húsvéton szegény anyánknak. Úgy látszik, romlott lisztet kaphatott a kalácshoz, de hogy a molnár vagy a boltos-é az oka: nem emlékszem már harminchat esztendőnek ködéin keresztül. Ám lehetséges lehetett, hogy kölcsönkértük csak azt a lisztecskét. Anyánkat rázta a zokogás: - Istenem, mit vétettünk neked, hogy mindig csak minket sújtasz!?