A vidéki kisbolt [antikvár]

1 . fejezet 1923. október vége Hét múlt. Frieda elhúzza a függönyt, és kinéz a reggeli sötétbe. Odaát a parókián ég a villany, az ablak mögött Seybold lelkész dolgozószobája. Jobbra, a Grossmann-tanyán még mindig az istállóban tesznek-vesznek, a többi gazdaságban ilyenkor már rég megfejték és megetették a marhákat. A fények csak halványan derengenek, ezek szerint még nem oszlott el a reggeli köd a falu felett. Frieda szorosabbra húzza a hálóingjét maga körül, és azt kívánja, bárcsak jó messzire mehetne innen. Az indiai Isnapurba, ahol aranyba öltöztetett hercegnők lovagolnak elefánthátakon. Ezt látta a moziban. Vagy legalább Frankfurtba, ahol a való élet zajlik. Dingelbach iszonyúan sivár és unalmas. - Te még mindig nem keltél fel? - szitkozódik mögötte a nővére, Herta. - Ma is el akarsz késni az iskolából? Ám ezt nem Friedának mondja, hanem a tizenhárom éves Idának, aki kócos vöröses haját a párna és a paplan közé fúrja. Ida a legfiatalabb közülük, folyton engedetlen, ráadásul túlságosan is nagynak hiszi magát, csak azt csinálja, amihez kedve van, nővérére, a mindig jó kislány Hertára sosem hallgat. Amikor Herta le akarja húzni a paplant róla, Ida szorosan markolja, és sikoltozik, mert tudja, ebben a megmérettetésben semmi esélye Hertával szemben.