A veszett kutya [antikvár]

Előszó „Fiatalok^ voltunk^ és balhéso}{. Kemények^ és megállíthatatlanof^. Ez tény. De miért \ell ezt tudni mindenkinek?" Kiss Joe Ez a könyv nem rólam szól. Azaz nem csak rólam. A bajtársaimról is. A rendszerváltás után, ha ugyan az volt. Az utcán farkastörvények uralkodtak. Te a lakásodban, a posztproli irodádban nem láttad, hogy mi folyik az utcán. Álltál a négyeshatos villamoson a Garay piacon vásárolt türkizkék vagy bordó zakódban vagy kötött lengyel ruhádban, és halvány fogalmad sem volt arról, hányan döglenek meg a József utca sarkán vagy a körút egy-egy húgyszagú kapualjában. Ez nem a te hibád. Nem engedték, hogy láss. A régi rendszer beidegződései még nagyban dolgoztak. Szólok előre, hogy amit itt olvasol, az részben igaz, részben fikció. Nem cenzúrázom ki az obszcén szavakat, úgy kapod az arcodba ezt a könyvet, ahogy akkor és ott megtörtént. A véres-gennyes részeket sem fogom finomítani. Azt szeretném, hogy átéld, amit én átéltem, hogy a szememen keresztül lásd azt a világot. Szeretném, hogy tudd: azok a rendőrök, akik az új rendszer hajnalán téged vagy a szüléidét védték, nem voltak angyalok, de nagyszerű emberek voltak. Egy teljesen új rendszer teljesen új problémáival szembesültek, és erre senki