Bővebb ismertető
BEVEZETÉS
Irta: Anatole France
A VASPATA - kemény és kegyetlen szó, melyet Jack London talált ki a gazdagok uralmának, a plutokráciának elnevezésére. Könyve, mely ezt a címet viseli, 1907-ben jelent meg először. Azt a hatalmas küzdelmet rajzolja benne, amely valamikor a jövőben - mihelyt az emberiség sorsa annyira megérlelődik - kitör majd a plutokrácia és a nép között.
Jack London lángelméje többet lát, mint a közönséges emberi szem, fel tudja tárni előttünk a jövőt. Előre látta azoknak, az eseményeknek sorozatát, amelyek most kezdenek kibontakozni ámuló szkunk előtt. A könyvében leírt hatalmas dráma még nem kezdődött el, de a függöny már felgördült. A jelek arra vallanak, hogy Marx amerikai költőtanítványának megdöbbentő jóslata valamilyen formában valóra válik.
Jack London szocialista volt, még pedig igazi szocialista - forradalmár! Hősét, aki ebben a könyvben éles elmével elválasztja az igazságot a hazugságtól, Ernest Everhardnak nevezi. Bölcs ember, erős ember, jó ember, megérti a jelent és tudja, hová vezet. A munkásosztályhoz tartozik, nem csak fejével, de kezével is dolgozik, akárcsak a szerző. Mert tudni kell, hogy Jack London, aki fiatalon, negyvenéves korában halt meg és mégis ötven csodálatos - való élettől lüktető ás gondolatoktól szikrázó - kötettel ajándékozta meg az emberiséget, egyszerű földműves fia volt és már tízéves korában maga kereste meg a kenyerét.
Jack London (John Griffith Chaney), (San Francisco, Kalifornia, 1876. január 12. – Glenn Ellen, Kalifornia, 1916. november 22.) amerikai író, elbeszélő.
Jack London az egyik első világirodalmi rangú amerikai író, népszerűsége mind a mai napig töretlen. Az emberi társadalom megreformálásáért küzdött, legkedvesebb szereplői vakmerő kalandorok, „éneklő” és „beszélő” kutyák, legkedvesebb színterei az erdő és a tenger voltak.
Apja vándor asztrológus volt, annak törvénytelen gyerekeként jött a világra. Röviddel születése után anyja feleségül ment John Londonhoz. Gyermekévei mély nyomorban, kemény munkával és szenvedélyes olvasással teltek.Már 13 évesen napi 12-18 órát dolgozott a konzervgyárban, s gyakorlatilag ő tartotta el családját. Menekülést keresve ebből a robotéletmódból, régi dajkájától, Virginia Prentiss-től kért kölcsön, s a kölcsönpénzből bárkát vett, amivel osztrigakalóznak csapott fel. Igencsak veszélyes életmód volt ez, ugyanis az osztrigaőrök nemegyszer a kalózok után lőttek. Ebből a korszakból kezdődött ismerkedése „John Barleycornnal” (avagy az alkohollal), ahogy azt az Alkoholmámorban (korábban magyarul Sárga Sátán címmel jelent meg, az eredeti angol cím John Barleycorn) című művében olvashatjuk.
1893-ban elszegődött egy fókavadász hajóra, amely egész Japánig elment, s itt 17 évesen kiverekedte, hogy egyenrangúnak tekintsék a többi matrózzal.
Miután visszatért Amerikába, alkalmi munkákkal próbálkozott, például szenet talicskázott egy vasútállomáson, de megunta, majd felcsapott hobónak Kelly hadseregében, s csavargásért 30 napig börtönbe is került. Kalandjait az Országúton című regényében örökíti meg.
Majd visszatért Oaklandbe, ahol lázas tanulásba kezdett, mint azt önéletrajzi regényében, a Martin Edenben olvashatjuk. Napi 19 órát tanult, alig evett és keveset aludt, végül sikeresen leérettségizett, fél évet járt egyetemre is, majd anyagi okok miatt elszegődött mosodai munkásnak, ahol ő is elkapta az aranylázt, és Klondike-ba utazott sógora, James Shepard társaságában. Aranyat nem talált, de itt szerzett tapasztalatai alapján írta meg későbbi világhírű műveit. Ezért nagy árat fizetett, skorbut alakult ki nála, ami miatt négy fogát elveszítette, s valószínűleg későbbi betegségei is részben innen eredtek. Sokat utazott, volt haditudósító is az orosz–japán fronton.
A tőle megszokott elszántsággal próbált meg írni és publikálni, s kezdett felívelni írói karriere, majd rendeződni anyagilag is az élete.1900. április 7-én elvette Bessie Maddernt, nem szerelemből, hanem egyfajta ragaszkodásból, s mert meg volt győződve róla, hogy életerős gyerekeik lesznek. Két gyerekük született, Joan es Bessie. 1903-ban értesítette Bessie-t, hogy elhagyja, 1904-ben törvényesen is elváltak. 1905-ben elvette Charmian Kittredge-t.
Élete vége fele újra gazdasági válságba jutott, a farmja csődbe ment, alkoholizmusa és vesebetegségei legyengítették, míg végül morfiumtúladagolásban halt meg 1916. november 22-én.
A The Son of the Wolf (1900, magyarul Északi Odüsszeia címen jelent meg 1975-ben) című novelláskötete volt az, amely óriási sikert és világhírnevet szerzett neki. Mintegy ötven könyvet írt, amelyek hamar megjelentek más nyelveken is.