A vadon érverése [antikvár]

AZ OROSZLÁNIJESZTÖ IFJÚKOROM ÁLMA az volt, hogy oroszlánvadász legyek, Brehm: Az állatok világa és a régi idők utazóinak művei voltak legkedvesebb olvasmányaim. Amikor 1898-ban, 17 éves koromban Afrikába utaztam, azt hittem, hogy valóra válthatom álmomat. Natalban, Dúrban kikötőjében szálltam partra. Az első nap estéjén annak az olcsó kis panziónak a verandáján ültem, melyben lakást béreltem. Egyedül voltam. Egyedül akartam lenni. Túlontúl nagy erővel hatottak rám a trópusok világában szerzett első benyomásaim. A trópusi este „zajos csöndje" vett körül. Aligha lehet ezt másképpen kifejezni; olyan mély a csend, hogy a kutya ugatását több kilométernyire elhallani, de a természetet mégis ezerféle zaj tölti meg élettel. Az éjszakai szél lágyan simogatja a trópusi fák leveleit, s ezek hálásan köszönik meg nagyságuktól és tulajdonságaiktól függően magas vagy mély hangokon. A moszkitók finom zümmögése, az éjjeli bogarak tompa búgása, a tücskök ciripelése, a denevérek és éjjeli madarak suhogása, s^'neszek"egymást erősítő zenéje teszi tökéletessé a hangversenyt. Ezt hallgattam, s képzeletemben izgalmas kalandokat és harcokat éltem át ezen a vad földrészen, amelynek kapuján éppenhogy beléptem. Hirtelen felugrottam. A sötét éjszaka messzeségéből mély, dübörgő hang hallatszott. A hang erősödött, egyre emelkedett, majd mély sóhajtásban végződött. Ezeket a hangokat az állatkertből jól ismeri minden európai gyermek. Nem ismerhette hát félre Afrika legfrissebb újonca sem. OroszlánbőgésJ Vajon ilyen hamar, már itt a parton, a város'"Közelében teljesedik