A szörnyeteg [antikvár]

1 Fölé hajolt, melle előrelendült, illat szállt fel a hasa mentén, Dárius fölemelte kissé a fejét, hogy lássa a köldökét: parányi kagyló, felül karimával; örült a látványnak, de ez csak az első fejezet, ami igazán érdekelte őt, az a folytatás volt: az alhas domborulata, a csokoládébarna szeméremszőrzet, de épp itt némi zavar támadt, fehér villódzást látott, ezzel egyidejűleg hangoskodás támadt odakint, többen voltak, legalább egy férfi és egy nő, beszéltek és nevettek, nem túl közel, egy szomszédos helyiségben, érthetetlen beszéd és nevetés, és ahogy éppen az imént a határtalan öröm („Hát itt vagy!") és a szorongás („Ez mind csak álom, nem gondolhatod, különben vége.") egyre forróbb hullámokkal árasztotta el Dárius Koppot, lígy csapott most föl benne a düh, ez volt a legforróbb, vad kalapálás támadt a fejében, kalapács egy fémlapon, pokoli és zabolázhatatlan: düh. Hogy jöttök