A szőlő boszorkánya [antikvár]

l'liM A szeme épp csak kibukkant a vízvonal felett, miközben egy éjjeli lepke vergődött a szájában. Pislogott, és a nyelve mögé kényszerítette a szárnyakat. Különös viszolygás töltötte el. A furcsa érzés átszivárgott varangyagyán, és arra a következtetésre jutott, hogy a jövőben kerüli a szöszös sárgaszárnyúakat. Higgadtan a sekély, iszapos vízbe ugrott, hogy befészkelje magát a nádszálak közé. Teste magába szívta a megkésett őszi nap sugarait, amik átszűrődtek a félig csupasz fák között, és elernyesztette szemhéját. De a nap energiájától újra feltámadt az étvágya. Elülső lábával megtörölte a száját, és átfutott az agyán, hogy az iszapos parton csigákra vadásszon, ám ekkor újabb furcsaság vonta magára a figyelmét. A színek és formák intenzívebbé váltak, és nem csak a fény évszaki adottsága miatt. Közel a víz felszínéhez egy rózsaszín kopoltyús ezüstös hal egy rovart majszolt. Neonzöld villanásként szitakötő cikázott át a tavon.