A szív kútja [antikvár]

Részlet: Lassan pöfögtem tova Stiltsville cölöpházai között, a Biscayne-öböl holdfényben csillámló vizén. Imádtam az ilyen éjszakákat. A sötétség leple alatt egy kivilágítatlan hajó osont mögém. Már figyeltem egy ideje a radaron. Számítottam rá. Ha az embernek van négy felturbózott Mercury Verado 350-es motorja, azaz összesen ezernégyszáz lóereje, aminek köszönhetően csaknem százhatvan kilométer per órás sebesség elérésére képes, nagyon fontos, mondhatni, a helyzet kulcsa, hogy tudja, mikor kell használni azokat, és mikor nem. A mögém lopódzó hajó fölkapcsolta a fényszóróit: a négy tetőreflektor olyan szépen kivilágította az én negyvennégy láb hosszú, középkonzolos Intrepidem középső fertályát, mint a déli verőfény. És nemcsak a négy forgóreflektor ontotta ránk kék fényét, hanem Russ Spangler ügynök szupererős kézi fényszórója is, amelyet megfélemlítésül szokott bevetrü. Spanglert, aki korábban a különleges erőknél szolgált, az ilyen holdfényes, adrena-linfröccsös éjszakák éltetik. Tudom, mert eljátszottuk mi már ezt a játékot nemegyszer. Spangler társa a Napóleon-komplexussal küzdő Melanie Beckwith különleges ügynök, aki anabo-likus szteroidokkal és az enyémnél jóval nagyobb izmokkal igyekezett pótolni azt, aminek híján volt. Őket simán faképnél hagyhattam volna, a radaromon szintén felbukkanó parti őrséggel szemben viszont esélytelen voltam - nem is beszélve a helikopterekről, amelyeket segítségül hívhattak. Ha valahogy vissza is jutok a szigetre, ez lett volna életem utolsó fuvarja, és nyugdíjba menni azért még nem szándékoztam. Hiszen ha valakiről, hát rólam igazán elmondható