A szimpatizáns [antikvár]

1. FEJEZET Kém vagyok, alvóügynök, tégla, egykétarcú ember. Talán nem meglepő, hogy emiatt két lelkem is van. Mégsem valami félreértett mutáns vagyok egy képregényből vagy horrorfilmből, bár akadt már, aki így bánt velem. Egyszerűen képes vagyok minden kérdést két oldalról megközelíteni. Néha azzal hízelgek magamnak, hogy ez egyfajta tehetség - elismerem, nem nagy dolog, de talán ez az egyetlen tehetségem. Máskor, amikor azon tűnődöm, hogy akaratlanul is ily módon szemlélem a világot, azon is eltöprengek, hogy egyáltalán tehetségnek kellene-e nevezni azt, aminek a birtokában vagyok. Hisz a tehetség olyasmi, amit az ember használ, nem az használja őt. Az a tehetség, amelyet az ember nem tud nem használni, az a tehetség, amely birtokolja az embert - az bizony kockázatot jelent, kénytelen vagyok bevallani. De abban a hónapban, amikor ez a vallomás kezdetét veszi, a világlátásomnak ez a módja még inkább tűnt erénynek, mint veszélyforrásnak, egyes veszedelmek először pontosan ilyennek látszanak. A szóban forgó hónap április volt, a legkönyörtelenebb hónap. A hónap, amikor egy már igen hosszú ideje tartó háború a végjátékához érkezett, ahogy az már a háborúk szokása. Egy hónap, amely 11