A szerelem 40 szabálya [antikvár]

Előszó Ha követ vetsz a folyóba, nem sok hatása lesz. A víz felszíne lágyan szétválik, fodrozódik. Jön a jól ismert, meghatározhatatlan csobbanás, amely szinte nem is hallatszik, hangja elvész a sodrás morajában. Mindössze ennyi történik. Ha azonban ugyanaz a kő egy tóba esik A következménye jóval maradandóbb. Az a kő, az a bizonyos kő az állóvizet felkavarja. Ahol a kő a vízhez ér, először egy kör keletkezik, a kör bimbózni kezd, a bimbó virágot bont és kinyílik, majd tovább ontja a virágokat. Egy aprócska kő micsoda dolgokat idéz elő egy szempillantás alatt! Hatása az egész vízfelszínre kiterjed, egyszer csak azt látod, hogy mindent elborított. A vízgyűrűk újabb gyűrűket szülnek, egészen addig, mígnem a legutolsó vízgyűrű is elérte a partot és semmivé lett. A folyó hozzászokott a zűrzavarhoz, az őrültséggel teli rohanáshoz. Valójában csak a csobogáshoz keres ürügyet, gyorsan él, sebesen szállítja hordalékát. A követ, amelyet beledobnak, befogadja, magáévá teszi, megemészti, majd könnyedén megfeledkezik róla. A kuszaság a természetében rejlik. Eggyel több vagy kevesebb, nem számít neki. A tó viszont nem képes az ilyen hirtelen változásokra. Egyetlen kő is elég, hogy fenekestül felforgassa, kiforgassa önmagából. A tó, miután találkozott a kővel, már soha nem lesz a régi, egyszerűen nem lehet az. Ella Rubinstein élete mindig is egy mozdulatlan tóhoz hasonlított. Közel járt a negyvenhez. Szokásai, szükségletei és választásai már jó ideje egyhangúak, unalmasak voltak. Élete nélkülözte a meglepetéseket, teljesen monoton, hétköznapi, rendezett volt. Az utóbbi húsz év-