A Szent Mihály a jégben [antikvár]

Kiadói borító kissé kopottas, szakadozott.
Tömörkény István összegyűjtött munkáinak második kötetét veszi az olvasó ezzel az elbeszélés-gyűjteménnyel. Első kötetünkben (A tengeri város) Tömörkény pályakezdő évtizedének java termését állítottuk össze, ez a mostani kötet pedig 1897-től 1900-ig sorakoztatja föl a maradandó értékű Tömörkény-novellákat. Az életmű sűrűjébe lépünk ezzel a kötettel, egy nagy művész maga-teremtette, szuverén világába: gyűjteményünknek ez adja meg elsősorban a jelentőségét. Ismertebb és eddig kiadatlan elbeszélések váltogatják egymást a négy esztendő gazdag termésében, s az időrendbe szedett novellák elénk villantják - amit az eddigi kiadások sosem mutattak meg - Tömörkény művészetének csodálatosan gyors virágba borulását. Az ismertebb novellák új közlésétől természetesen nem tekintettünk el, mert épp az összegyűjtés és a kronológiai rendezés a célunk; csalódást mégsem okoz majd a kötetünk, hisz az olyan novellákat, mint a Csőszhalál, a Vándorló földek vagy a végtelen gyengédségű-szépségű Öreg embör napáldozatja, szívesen elolvassa újra és újra az ember, akárcsak a felemelő nagy verseket. A kötetet kezdő és záró évszám megválasztása nem önkényes - Tömörkény István művészi fejlődésének egy határozott, kerek korszakát jelenti ez a négy esztendő, amelynek Juhász Gyula adta meg legpontosabb jellemzését Tömörkényről írott könyvében. Ő vette észre, hogy amíg a korábbi Tömörkény-novellákban a subás paraszti hősök, Jegenye Andrásék járogatnak be a városba, "addig most inkább az író megy ki a jegenyék alá, otthonában keresi föl a föld népét, és a saját környezetében mutatja meg munkája és pihenése közben..." Ez magyarázza Tömörkény művészi fejlődésének gazdag és gyors kivirágzását. A városi-polgári íróból, aki korábban rokonszenvező, de még kívül álló humorral figyelte a városban csetlő-botló, ravaszkodó paraszti figurákat, így lett ő egyszerre a szegény nép hűséges írója