A szelíd fény [antikvár]

1. FEJEZET Incent testvér épp zsolozsmázott, amikor a do-/y történt; kora délután volt, - elméje ilyenkor a legfogékonyabb állapotú, így kevésbé hajlamos az elkalandozásra, - és egyedül volt a kertben. A kert is a legszebb pompájában tündökölt, burjánzott és ragyogott, Isten dicséretére illatozott, méghozzá olyan öltözékben, hogy Salamon király minden dicsőségét megszégyenítette. Ekkor történt: az első dolog, amit Vincent testvér észrevett, hogy valami nem stimmelt a vele szemben lévő fa árnyékával. Egybefüggő árnyéknak kellett volna lennie, egy hosszú, töretlen vonalnak, de nem az volt. Valami kinövésféle volt ott, ami megzavarta az árnyék egyenletes terjedését, és kellőképp megzavarta Vincent testvér gondolatait. Ezért közelebbről megvizsgálta a dolgot. Onnan nézve a kinövésnek abszurd formája volt, majdnem olyan, mint egy kecskének a feje - szarvakkal, fülekkel és minden egyébbel. Akkor hát kecske. De mióta tudnak a kecskék egy három méter magas falra felmászni? Vincent testvér tudta, hogy a zsolozsmáskönyvére kellene koncentrálnia. Elméje rejtett zugaiban halkan megszólalt egy ébresztő harang: maradj a zsolozsmánál és ne foglalkozz árnyékokkal, kinövésekkel és kecskékkel. El is jutott egészen odáig, hogy elolvasta a következő sort; aztán