A szabadság ára [antikvár]

ElőszóAmikor Hawaiion egy vulkán kráterében az izzó láva forgatagában gyönyörködtem, elemi erővel törtek fel bennem az 1956-os forradalom emlékei. Akkor jöttem rá, hogy akármennyire is fáj, ezt a regényt meg kell írnom.Látva, hogy a láncainkat letépve, egy emberként szembeszállt a nemzet a zsarnokság ármádiájával, én sem maradhattam tétlen. Csak annyit tettem, mint a regényem eseményekkel sodródó főhőse, Miklós tett, mert úgy éreztem, ezt követeli a haza. Összefolytak az órák, a napok és a hetek. A szabadság nektárjától ittasan hittem, bíztam egy új magyar jövőben, amíg rá nem jöttem, hogy győzelemre már nincs esély. Feléledő életösztönöm menekülésre késztetett.1956. december 5-én viszontagságos úton jutottam át Ausztriába. Másnap reggel autóbusszal vitték a menekülteket az eisenstadti gyűjtőtáborba. Utunk a magyar határ mentén haladt, és tisztán láttuk a géppuskás katonákat az őrtornyokban.Visszanéztem. Rádöbbentem, hogy soha többé nem mehetek haza. Nem fogom látni a szeretteimet, az otthonomat, és nem gyönyörködhetek a nyugvó nap alkotta aranyhídban a Balaton partján.Azzal vigasztaltam magam, hogy szabad leszek. Mégis hirtelen összeszorult a szívem: nagy ára van a szabadságnak A mai olvasó talán el sem tudja képzelni az elnyomás ólomsúlyát, az egész országra durván ráerőszakolt, számunkra idegen kultúrát, és az ezeréves keresztény hagyományokkal homlokegyenest ellenkező ideológiát.Hogy miket éltünk át akkoriban? Erre válaszoljanak a hőseim.Timár GáborBudapest, 2018. február 16.i