A sötétség angyala [antikvár]

1. FEJEZET 1919. június 19. Minden bizonnyal jobban is el lehet kezdeni egy elbeszélést annál, mint ahogy én teszem, csak egy kicsit kellene játszani a szavakkal, és az olvasót máris úgy rántaná magával a történet, akár a szenvedélyes szerencsejátékost a baccara. Nekem azonban sem a nyelvem, sem az agyam nem jár ahhoz elég gyorsan, hogy ilyen játékba belekezdjek, s bár az évek folyamán sok emberrel találkoztam, akiket korunk nagy gondolkodójának vagy szónokának tartottak, az én életemben a szavak sosem bírtak túl nagy jelentőséggel, megmaradtam egyszerű gondolkodású embernek. Ezért ezt a történetet is egyszerűen fogom kezdeni. Ennek az egyszerűségnek engedve először is azt kell elmondanom, miért zártam be a boltot, és jöttem hátra az irodába ezen az estén, amikor még bőven lett volna munkám. Gyönyörű este volt, olyan, amilyet mindig is szerettem: amikor az ember egy szál ingujjban tekinthet végig a sugárúton, finom cigaretták füstjét fujhatja az ég felé, és ebben a ritka, egyensúlyi pillanatban képes elhinni, hogy mégis van valami értelme az élet nevű bolondokházának. A forgalom - amely manapság főként gázolaj meghajtású automobilokat és teherjárműveket jelent, nem a régi, csattogó, gebe vontatta szekereket és hin-tókat - kissé lelassult, így, éjfél elmúltával, hogy hamarosan érkezzenek azok a férfiak és nők, akik az Albemarle Hotelban vagy a Hoífman House-ban elköltött vacsorájuk után egy kellemes cigarettára vágytak. Bizonyára csodálkozni fognak, hogy ilyen korán bezártam, de nem sokáig, hamar odébbáUnak, hogy másik boltot keressenek maguknak. Ahogy elmennek, csend borul a Vasalóház pompás épületére, amely továbbra is a Madison tér uralkodó látványossága. Magányos sziluettje és cicomás kőhomlokzata annak idején sok építészt és kritikust egymásnak ugrasztott. A park túloldalán álló Metropolitan Life Tower lehet csak nála magasabb, de sem stílusában, sem megjelenésében nem