Bővebb ismertető
Előhang
BarHarbor, 1913
A szirtek valósággal vonzanak magukhoz. Annyira hívoga-tóak és halálosan gyönyörűek, akár egy csábító szerelmes. Aznap reggel finoman fújt a szél, mintha csak a természet simogatása lenne. Az égen köröző sirályok magányos rikoltása templomi harang hangját idézte fel bennem, amint .épp egy ember születését adja hírül. Vagy a halálát.
Az oszladozó ködön át, amelyet még nem szárított fel a nap, pislogó délibábként sejlett át a többi sziget, miközben a halászok épp a tengerre tartottak kis lélekvesztőikkel.
Bár tudtam, hogy őt nem találhatom ott, mégsem bírtam megállni, hogy oda ne menjek.
Magammal vittem a gyermekeimet is. Mi rossz lehetne abban, ha meg akarom osztani velük azt az örömöt, amely akkor tölti el a lelkem, amikor a part menti sziklák között futó keskeny ösvényen sétálok? Két karomban fogtam Ethant és Colleent, a dajka pedig karjára kapta a kicsi Seant, aki épp egy remegő, aranyszínű pillangó után totyogott a fűben, s apró ujjacskáival már-már el is érte.
Ártatlan, gyermeki kacajuk, amelynél csodálatosabb hangot egy anya el sem képzelhet, az égig szárnyalt. Romlatlan kicsi szívüket, határtalan bizalmukat nem érintette meg még a világ zaj a, a mexikói zavargások, anyugtalanító