A selyemút [antikvár]

ELŐSZÓ Lyon, Franciaország testet öltött Urunk 1293. évében A kerengőben akadtak rá, a szakállát jég borította. Félig eszméletlenül egy fehér pónin lovagló gyönyörű nőről és egy templomos lovagról motyogott, aki titkos megbízást kapott a pápától. Szerzetestársai visszacipelték a fülkéjébe, és lefektették a kemény priccsre, mely az utóbbi húsz évben a fekhelyéül szolgált. Megöregedett, nem sokat tehettek érte. Szemét a halál rideg fénye töltötte meg. Az egyik testvér elment az apátért, hogy rendtársuk még utoljára meggyónhasson. A szobában olyan hideg volt, mint a halál lehelete. Az apát letérdepelt a férfi mellé. Valahol az erdőben egy fenyőág elroppant a rá nehezedő hó súlya alatt. A vénember szemhéja felpattant a zaj hallatán, és a gyertya sárga fénnyel csillant meg a szemében. Nehezen vette a levegőt, az apát elfintorodott a lélegzete keserű szagától. Suttogott valamit, talán egy nevet, de érthetetlenül. - William - mormolta az apát -, azért jöttem, hogy meggyónhass. - Hogy meggyónhassak? - Hogy feloldozhassalak a bűneid alól, és még ma éjszaka üd-vözölhesd áldott felszabadítónkat. William kísérteties vigyorral elmosolyodott, amitől az apát a lelke mélyéig megborzongott. William, aki meglehetősen rejtélyesen került közéjük, ugyanúgy fog távozni is közülük. - Vizet. Az apát felemelte a fejét, és egy fakupából megnedvesítette a férfi ajkát. Elképesztően hideg volt odabenn. William lehelete vékonyan