A sárga kontinensen Déltől Északig [antikvár]

Részlet a könyvből:KÍNAI TITOK. A Tjinegara a tongkingi öböl irányában haladt, az északi szélesség tizenötödik és a keleti hosszúság száztizedik foka táján. Délfelé járt az idő, a levegő páratartalma szinte a telítettségig fokozódott, a Nap tiszta égről ontotta melegét és a társalgóban kilencven Fahrenheit-fokot mutatott a hőmérő. A hajó mozgása csak kevéssé enyhítette a gőzfürdői légkör hatását. Az utasok arra vártak, hogy mielőbb túl legyenek az ebéden, megfúrod jenek és leheveredjenek valamelyik ventilátor alá. A rekkenő hőség engem is türelmetlenné tett és idő előtt, elsőnek sétáltam be az étterembe. Hosszú, fehérvászon ingruhájukban ott lebzseltek a kínai pincérek. Egyikük éppen akkor vette kezébe a trapézalakú metallofónt, hogy sajátságos, csengő-bongó futamával hívja étkezéshez az elsőosztályú utasokat. Ekkor váratlanul jajgató kiáltás hangzott fel az ebédlő ablaka alól: - Váááááii! . . . óó . . . o . . . Az ablakhoz rohantunk és lenéztünk a hátsó fedélzetre. Kétezer kínai kuli szorongott az aránylag szűk helyen. Csöndesen álltak egymás mellett, üldögéltek a kötélcsomókon, korlátokon, mint gubbasztó madarak. Két nagy nyíláson át a fedélzet alá lehetett tekinteni; ott közös, nagy teremben, pálmagyékényeken hevertek azok, akiknek nem jutott hely odakint.