A pozsonyi metró [antikvár]

1. Pozsonyban nincs metró. Azt viszont nem mondhatnánk, hogy hűlt helye sincs. Lemegyek. Délután vihar volt, még mindig folyik lefelé a víz a lépcsőkön. Ha lenne metró, ez lenne a központi állomás, indulnának a járatok minden irányba. Most viszont csak egy bonyolult aluljáró. Úgy hallom, a helyi egyetemisták megünnepelték a soha meg nem épült metró születésnapját. A nemlétezés évfordulóját. Egy hónapja vagyok a városban, ez még éppen annak a határa, hogy turista vagyok-e. Az vagyok, csak már nem egészen. Még beleszaladok drága kávéba, de már ismerem a magyar hentest. Már van kedvenc trolijáratom. Jártam a baseballsapkákkal teli büfé megállójában a vasút túloldalán. Nem tudom, valaki érezte-e már azt, hogy menten megfullad ennyi sapka láttán. Ha belépsz, padlótól plafonig vesznek körül, alig találsz oda a pultig. Tavaszi, szeles, pollenfelhős reggel van, de ez nagyjából mindegy, mert a helynek nincsen terasza, csak bentről, a rácsos ablakon keresztül nézik a vendégek a megállót, a főutat, a vasút betonkerítését. Nem tudom, mikor alakult ki az a szokásom, hogy a kávé mellé akkor is kérek egy újságot, ha nem értem, mit írnak, vagy ha még a betűket sem ismerem. Csak lapozok, és látom, hogy hidat adtak át, aszály van Kelet-Szlovákiában, megsütötték a világ