A nagy Napóleon [antikvár]

Első fejezet 1. ügy látszik, hiába minden rábeszélés, a grófné nem hajlandó sietni, pedig Párizsban a császár várakozik rá. Marbot Félix^ előrehajolt nyergében lova feje fölött, és az előtte elterülő sík vidéket nézegette. Tizennyolc éves volt, nyúlánk termetén jól szabott lovaglóruha feszült. A lemenő nap utolsó sugarai bearanyozták napbarnított arcát. Nem látszott nagyon vidámnak. Mindjárt beesteledik, pedig nem nagy öröm sivár országutakon tölteni az ilyen kora márciusi estéket. Pár lépéssel előtte - feketén a sárguló alkonyatban - méltóságteljes lassúsággal gördült a hintó. A császár nem szereti a pontatlan embereket. Félix remélte, hogy nem őt, hanem úrnőjét fogja felelősségre vonni késésükért. A lemenő nap irányába haladtak Kehi felé, és a Rajna kőhídján keresztül mai útjuk végállomására, Strasbourgba igyekeztek. Már egy órával előbb oda kellett volna érniük. De az erdei kovácsmester nagyon lassan mozgott, noha látszott rajta az igyekezet. Félix ugyan javasolta, hogy cseréljék ki a lovat, de a grófné nem hallgatott rá. A négy ló a császár ajándéka volt, és nem engedett más lovat fogni a kocsijába. Úgyhogy amikor Oriflamme patkója leesett, meg kellett állniuk és megvárni, míg a kovács megpatkolta a nemes állatot. A regény újrakiadása során a szöveget a modern nyelvhasználathoz igazítottuk, ugyanakkor megőriztük az eredeti magyar fordításban alkalmazott, a kor irodalmi gyakorlatát tükröző névalakokat. Ezektől azokban az esetekben tértünk el, ahol a korabeli szöveg gyakorlata következetlen volt; ezekben az esetekben a könnyebb olvashatóság érdekében egységesítettük a névalakokat.