A nagy beszélgetés [antikvár]

Az író, aki még semmit sem írt Már több éve próbáltam megélni írásból. Több év telt el azóta, hogy kiléptem a kispolgári biztonságot nyújtó állásomból, azaz fölmondtam a folyóirat-szerkesztőségben, hiába könyörgött a korrektor, a tipográfus és a többi igen kedves kollégám, jó barátom, én könyörtelen voltam, mondtam nekik, hogy a döntésemtől semmi sem tántoríthat el, mert azt meghoztam már, értitek, író leszek, író, aki nem pénzért ír, hanem belső szükségszeríiségből, és azt is mondtam nekik, hogy nekem ez a lap szívügyem, persze, és beletettem mindent, amit tudtam, de most már csak szívja belőlem a művészi energiát. És az én művészi energiám nem arra való, hogy elaprózzam! Tehát azóta, hogy megszüntettem a kispolgári biztonság illúziójával kecsegtető állásomat, eltelt több év, és az első években még megkísérelt visszacsábítani a rögvalóság, mondjuk művészi munkának álcázva magát: megkeresett például a helyi bábszínház igazgatója, hogy dramatizáljak a bábszínházuk számára egy marcona kacsáról szóló portugál sikerkönyvet. - Komolyan egy marcona kacsáról szól ez a sikerkönyv? - kérdeztem a bábszínház igazgatójától.