A nádor asszonyai [antikvár]

1624. Kisvárda vára Jól emlékszem arra a hajnalra. Mikor a nap felkelt, a hold még az ég alját járta. Kifakulva, megfehéredve, az elmocskolódott kékben oldódva. A nap erőlködve próbálta fénnyel vonni be a sötétbe vissza-visszaforduló eget; a keleti öregbástyához vezető falról néztem, ahogyan reggelente szokásom lett akkor. Talpam alatt a kövek nyirkosak voltak, a fal kövein is megült a harmat. A nap már-már győzedelmeskedett, de akkor nagy fellegek hamar záport hoztak. Ha futni vagy menedéket keresni akartam volna, úgyis megkéstem volna. Hagytam, hadd mosdasson, tavaszi eső volt. Szent György verítéke, a sárkányölőé. Nyugat felől jött, keletre tartott. Mintha valami nagy, nehéz mocskot is leáztatott volna rólam, megkönnyebbedtem, '' pedig az esőtől a köpenyem csak nehezebb lett, s a i. szoknyám is magába szívta a saras levet. Meghozta, meghozta a zápor, amit vártam, hogy valamiféle módon másképpen lesz már, kívántam, akartam erősen, így legyen! I I Nemzetes és nagyságos Nyáry Krisztina asszonynak, Rtii^i nekem jóakaró és kedves húgomasszonynak adassék!