A mindennapit ma [antikvár]

Tompa zuhogásra ébredt kora hajnalban Fülöp. Ahogy felült az ágyán, rögtön rájött, hogy valaki veri odalenn a kaput. Felült az ágya szélére, tapogatózott, gyertyát gyújtott, majd ösztönösen a köpenye után nyúlt. Ahogy hozzáért kezével a fogason lógó ruhadarabhoz, érzékelte, hogy az még mindig meglehetősen nyirkos, nem volt ideje teljesen megszáradni a tegnap délutáni nagy felhőszakadás óta. Bevillant a vihar emléke az álomból épp csak kiszakadt elméjébe, a kényelmetlenség, ahogy bőrig ázva gyalogolnak hazafelé a fiúkkal, és hogy a vizes köpenyt magára húzni se túl kellemes, de mert túl álmos volt most bármi máshoz, mégis azt vette föl a hálóingére. Vezekeljen egy kicsit. Szandáljába bújt, és gyertyával kezében lekóválygott a széles lépcsősoron. Aki ilyenkor zörget, annak biztos jó oka van erre. Hát meg sem kérdezte, ki az, bízva az Úrban fordította a nagy kulcsot a zárban, és nyitotta a nehéz tölgyajtót. Egy csapat zsoldos.