A lepkegyűjtő [antikvár]

Mikor az intézetből kikerült, gyakran láttam az utcán, szinte mindennap, mert a házuk éppen szemben volt a Városháza mellékszárnyával. Folyton jött-ment a húgával, gyakran fiúkkal is, ami már persze nem tetszett nekem. Minden szabad percemben, amikor félre tudtam tenni az adókönyveket és a kartotékokat, odaálltam az ablakba, és a túloldalt bámultam a tejüvegen át, és némelykor csakugyan láttam is. Este mindig X-jelet tettem a megfigyelési naplómba, amikor láttam, késól^b pedig, mikor már tudtam a nevét, M-et. Másutt is többször találkoztam vele. Egyszer éppen mögé kerültem a sorban a Crossfield Street-i kölcsönkönyvtárban. Egyetlenegyszer sem nézett rám, de én nem tudtam levenni róla a szemem, a fejéről, a tarkójáról, a hajáról, a hosszú copfjáról. Nagyon halvány szőke, selymes haja volt, mint a függőlepke gubója. Hosszú copfja a derekáig ért, hol elóre-, hol hátracsapta. Néha fel is tűzte. Egyetlenegyszer részesültem csak abban a kivételes szerencsében, mielőtt vendégem lett itt, hogy kibontott hajjal láthattam. Gyönyörű volt, a lélegzetem is elállt tóle. Mint egy szirén. Egyszer, egy szabad szombaton, a Természetrajzi Múzeumból hazafelé jövet egy kocsiba szálltunk a földalattin. Oldalt ült, három sorral előttem, olvasott, s ilyenformán harmincöt percig bámulhattam. Valahányszor láttam, mindig azt éreztem, mint amikor ritka példányt fogok, és nagyon vigyázva közelítek hozzá - ahogy mondani szokták, torkomban dobogott a szívem. Például: kék szalagos folyosópille. Mindig így gondoltam rá, már úgy értem, ilyen szavak jutottak eszembe, mint megfoghatatlan, ritkán előforduló, remek példány nem olyan, mint a többi, még ha szép, akkor is. Csak igényesnek való. Mikor még iskolába járt, nem tudtam róla semmit, legfeljebb azt, hogy az apja Grey doktor, és az egyik rovartani szakcsoport ülésén hallottam valami pletykát az anyjáról, hogy iszik. Egyszer vásárlásnál