A Krisztinaváros lovagjai [antikvár]

A 86 éves, jó szellemi egészségnek örvendő Szuly Gyula későn kezdett publikálni. Amikor komoly igénnyel írni kezdett, kitelepítették. Deklasszált helyzete a kitelepítés feloldása után is fennállt. Jogi doktorként tíz évig volt a lipótmezei elmegyógyintézet kézbesítő hivatalsegédje. Eddig két könyve jelent, meg. 1951-es kitelepítésének történetét a Semmi-Alsó megállóhely című regényében mondta el, verseskötetének címe Kő és kenyér. Novelláit a Lyukasóra, verseit a Holmi közli rendszeresen. A Krisztinaváros lovagjai a harmincas évekbe vezet el bennünket, a gyorsan letűnt korszak úrfiainak világát mutatja be. A budai nagypolgárság kicsit fennhéjázó életét Krúdys-hangulatok függönyén, zsúrozó-álmodozó úrilányok hangulatainak ködképeibe öltöztetve láttatja. A regény lézengő hősei valóban boldogságnak éltek meg azt az életet, ami az ő osztályrészük volt. Az író ebből a világból érkezett, az akkori magyar társadalom egy meghatározó szeletéről ad hiteles képet. A regényben mintha Krúdy hangja szólna modernebb változatban, de álmodozóbb tónusban. A szereplők valóban olyanok, amilyeneknek látszanak, amilyennek az író ábrázolta őket, miközben mindenképpen mások, mint amilyennek önmagukat képzelik. Csupa líra ez a regény, melynek drámai feszültségét a mindennapi élet sok-sok kis és nagy történése táplálja és duzzasztja sodró történelemmé.