A koronaőr második tévedése [antikvár]

1. - Meg kell ígérnie, hogy erről soha nem beszél senkinek, Wertheimer. Csak akkor, ha titoktartási fogadalma alól én vagy megbízottam felmenti. - Gróf Ambrózy Gyula elhallgatott. Jobb kezével résnyire félrehúzta a függönyt, és úgy kémlelt ki rajta, mintha valakit várt volna. Türelmesen álltam és vártam, hogy folytassa. Neki ezt kellett elmondania, nekem pedig végig kellett hallgatnom, és a végén azt az egyetlen választ adnom, amelyet ismertem: - Becsületszavamat adom. - Mást nem adhattam és mást nem mondhattam. Katona vagyok, akinek az egyenruhája és a becsülete az egyetlen tulajdona. Az egyenruhámat már régen nem vettem fel, és hiányzott is, viszont a becsületemet megőriztem, történhetett bármi az elmúlt hónapokban, márpedig sok minden történt, fiam, noha semmiségnek tűnik ahhoz képest, ami ezen beszélgetés utáni hetekben történt. A gróf lehúzta füléről drótkeretes szemüvegének szárát, majd elővett egy zsebkendőt, hogy megtörölje a lencsét, de végül csak állt, egyik kezében a monogramos zsebkendővel, a másikban meg a szemüveggel. Az utcáról kiabálás és üvegcsörömpölés hangja hallatszott. Én ezt már lassan megszoktam, a gróf azonban összerezzent. - Se a családjának, se a barátainak, se a parancsnokának, se a gyónta-tópapjának nem beszélhet arról, ami most itt elhangzott - folytatta a gróf, aki látványosan lefogyott, amióta az utolsó fotográfia készült róla: akkor a másik koronaőr, báró Széchenyi Béla társaságában vett részt Károly király koronázásán. - A becsületszavamat adom - ismételtem mély és őszinte meggyőződéssel, amely azóta is a sajátom, és amely meggyőződésről azt hittem, hogy a 9