A kisgazda [antikvár]

Harangoznak. Három verset húznak, ember a halott. A harangszó megrezegteti a levegőt, úszva folyik szét a tavaszi ég alatt. Viszi a hírt az embereknek, hogy valaki elköltözött ebből az árnyékvilágból. A nagyharang búgása elhallatszik a nyanyai szigettől az ágostoni dűlőkig, és meghallják a lányvári szőlőkben is, ahol már csattognak a metszőollók. Aki hallja megállítja a munkát, felegyenesedik a kapa mellett, fejét a hang irányába fordítja és keresztet vet. A falu majdnem üres, mert munkaidőben szinte csak az öregek vannak a házakban. De aki itthon van, a harangszóra kiáll az utcaajtóba, és várja a híradást, tudni szeretné, hogy ki a halott. Aki közelebb lakik a templomhoz, az elmegy a torony bejáratáig, hogy meghallja, ki ment el az élők közül, kinek a lelkét kíséri a harangszó. Aztán ha megtudja, adja tovább a nevet. Szájról-szájra jár a hír: a Muhar Jóska a halott. A halottas háznál már felszikkadtak a könnyek. Noha hirtelen jött a halál, a feleség már hetekkel korábban sejtette, hogy az ura nem bírja sokáig. Most tudomásulvéve a változtathatatlant, hideg mértéktartással végzi a dolgát. Készíti emberét az utolsó útra. Fekete ruhába öltöztetik és mivel templomba járó ember volt, két kezére rózsafüzért tekernek. A ravatalt az elsőházban készítik el. A nagytükörre fekete kendőt terítenek. Muhar Jóska ott fekszik a hideg ágyon, csukott szemhéjain át nézi a mestergerendát. A hír gyorsan terjed. Érkeznek a rokonok. Ünneplőbe öltözve megjöttek a nászék is. És amire leszáll az este, fekete ruhás asszonyok gyülekeznek a ravatal körül és elkezdődik a virrasztás. Az 1945. esztendőben is megérkezett a tavasz. Szokásához híven bolondosán köszöntött be az április. Hideg szelek futkostak az akácfák tüskés ágai között. A gyakori esőtől feláztak a dűlőutak, ahol ökrök