A kenyér [antikvár]

Részlet a könyvből: Kató nagyi - ahogyan az unokái szólították - lassan ébredezett. Meglepte a szokatlan világosság, a napfény, mely bemosolygott a szobájába. Ha a kinti reggeli készülődés zaja nem szűrődne be az ajtaján, azt hihette volna, hogy elaludt. Persze, gondolta, áttértünk a téli időszámításra, egy órával többet aludhattunk. Az utóbbi gondolata nyomán minden tagját kellemes érzés zsongította el. Jólesően újra befészkelődött a párnájába. Takaróját nyakig húzta, s úgy szívta magába a félig nyitott ablakon beáramló friss levegőt. Ekkor váratlanul valami alattomos kis nyomást kezdett érezni a tarkója táján. - Csak nem fájdult meg a fejem? És ugyan mitől? - kérdezte önmagát. Egyszeriben elmúlt a kellemes ébredés érzése, de nem sok ideje maradt töprengésre. Kopogtattak, s fiatal menye lépett be. - Anyuka, hoztam egy jó forró feketét. Fejfájással ébredtem, gondoltam, anyuka alacsony vérnyomásának is jót fog tenni a kávé. Valószínűleg megint az időjárás változása lesz a bűnös. - Soha jobbkor nem hozhattad volna - felelte örömmel. - Nekem is kezd fájni a fejem. Köszönöm - mondta, míg átvette a csészét. Félig felkönyökölve, élvezettel kortyolgatta a forró kávét. Cukor nélkül szereti, így aromája illatban, ízben megsokszorozódott. - Úgy látszik, agyam meszesedő ereit is megmozgatta ez a kis koffein, gondolta, mert a fejem is könnyebb. Most már egyre jobban erősödött a fürdőszoba és a konyha felől érkező zsibongás, jelezve családja gyorsabb ütemű készülődését. Ő maga nem lustaságából maradt a szobájában, hanem tapintatból. Mióta özvegy és nyugdíjas lett, együtt élt fia családjával. Ennek már sok-sok éve, s azóta a két unoka is kinőtt a gyermekkorból. Azóta Kató nagyi kivonta magát a reggeli hajrából, hogy ne akadályozza családját a reggeli készülődésben.