Bővebb ismertető
AZ ELSŐ FEJEZET Sinipliciiis paraszti származásáról és iigyaiiolyan neveltetéséről ad hírt
Manapság (amikor már sokan azt hiszik, hogy eljött minden idők vége) olyan kórság kezd lábra kapni az alacsony származásúak között, hogy aki abba beleesik — és már összeszédelgett, összekufárkodott annyit, hogy nemcsak a bugyellárisában feszít néhány krajcár, hanem még egy újmódi, ezerféle selyempántlikával cifrázott bolondos ruhára is futja neki, vagy valami másféle szerencsés véletlen révén megtollasodott, és nevet is szerzett magának — egyszeriben lovagi rangban lévő uraság és ősrégi nemzetségből való nemes személyiség akarna lenni. Pedig hát a szorgos utánajárás legtöbbször kideríti s napfényre hozza, hogy ősei nem voltak egyebek, csak napszámosok, talyigás emberek meg málhahordók, atyjafiai szamárhajcsárok, fivérei poroszlók meg pribékek, húgai kurvák, anyja kerítőnő, vagy éppenséggel boszorkány, summa summárum egész nemzetsége mind a harminckét felmenőjével olyan szennyes népség, hogy még a hírhedett prágai Cukorkotyvasztó Céh sem olyanabb. Bizony ez az új nobilitás sokszor annyira setét, mintha Guineában született és nevelkedett volna.
Nos, az efféle oktalan emberekkel én nem akarok egy húron pendülni, habár, mi tagadás, van abban némi igazság, hogy magam is gyakran elhitettem magammal: kétségtelenül valamely nagy úrnak vagy legalábbis köznemesnek a leszármazottja vagyok, mivelhogy természetemnél fogva hajlamos volnék a földesúri mesterségre, ha meglenne a rávalóm meg a hozzávalóm. De hisz, félre a tréfával, származásom és neveltetésem kibírná az összehasonlítást bármely fejedelemével, ha nem tekintenénk a nagy különbségeket. Hogyisne! A Tatámnak (így nevezik az ember apját a spessarti tájon) éppúgy megvolt a saját palotája, mint bárki másnak, mégpedig olyan takaros, hogy nincs az a király, aki különbet tudna építeni a tulajdon kezével, s ezért inkább örökre lemond róla; merthogy a ház agyagból volt verve és zsúppal befödve, holmi terméketlen pala, hideg ólom vagy vörösréz helyett, s így nieg-
9