A hipnotizőr szerelme [antikvár]

1. „A hipnotizőrről sokaknak himbálózó inga jut eszébe, meg a monoton kántálás, hogy »egyre álmosabb leszel«, no meg a csirkeként kotkodácsoló önkéntesek a színpadi fellépéseken. Nem meglepő hát, hogy több ügyfelem igencsak ideges, amikor először keres fel. Igazság szerint semmi természetellenes vagy ijesztő nincs a hipnózisban. Jó eséllyel mindenki megtapasztalta már a hétköznapi életben is a transzszerü állapotot. Autóztunk-e már valaha úgy egy ismerős helyre, hogy amikor megérkeztünk, nem emlékeztünk az útra? Tippelhetünk! Igen, transzban voltunk." Részlet Ellen O'Farrell hipnoterapeuta szórólapjának bemutatkozójából Soha nem hipnotizáltak még. Ami azt illeti, nem is igazán hittem benne. Azt terveztem, hogy lefekszem az ágyra, eljátszom, hogy működik, és megpróbálok nem nevetni. - A legtöbben maguk is meglepődnek azon, hogy mennyire tetszik nekik - magyarázta a hipnotizőr. Csupa lágyság és finom szappanillat volt a nő; sminket vagy ékszert nem viselt. A bőre sima, szinte áttetsző, mintha világéletében csak hegyi patakokban fürdött volna. Az illata azokra az aránytalanul drága, vidéki városokban található kézmüvesboltokéra emlékeztetett: szantálfa és levendula elegyére. Apró, meleg és furcsa helyiségben voltunk. A ház oldalához építették utólag, mint egy zárt erkélyt. A dohos szőnyeget fakórózsaszín rózsák díszítették, de az ablakok líjak voltak: a padlótól a mennyezetig érő üvegpanelek. Átriumban lehet ilyenekkel találkozni. A helyiséget elárasztotta a fény. Amikor beléptem, mintha végigsüvített volna a fejemen a világosság élénk szélfuvallat gyanánt. Régi könyvek és a tenger illata lengett körbe.