A hét nővér [antikvár]

Első fejezet Örölcre az emlékezetembe vésődött, hogy hol voltam és mit csináltam, amikor megtudtam, hogy apám meghalt. Az egyik régi iskolatársam londoni otthonának barátságos kertjében üldögéltem, ölemben a Pénelopeia egyik felcsapott példánya hevert olvasatlanul, én pedig csak sütkéreztem a júniusi nap fényében, míg Jenny a bölcsődébe ment a lósfiáért. Nyugodt voltam, és őszintén értékeltem a Iciruccanás remek ötletét. A rügyező iszalagban gyönyörködtem, amely fényes égi bábája segítségével szülte világra élénk színeit, amikor megcsörrent a telefonom. A képernyőre pillantottam, és megláttam Marina nevét. - Szia, Ma*, hogy vagy? - kérdeztem, és reméltem, hogy hangomból is melegség sugárzik. - Maia, én Marina hangja elcsuldott, és abban a pillanatban megéreztem, hogy valami szörnyűség történt. - Mi a baj? - Maia, ezt nem lehet kíméletesen közölni, de édesapádnak szívrohama volt idehaza tegnap délután, és ma hajnalban elhunyt. Hallgattam, és közben milliónyi különböző nevetséges gondolat kergetőzött a fejemben. Először arra gondoltam, hogy Marina valamilyen érthetetlen okból ízetlen tréfát űz velem. - Te vagy az első a nővérek közül, Maia, aldnek elmondtam, mert te vagy a legidősebb. Meg akartam kérdezni, hogy te szeretnéd-e közölni a hírt a húgaiddal, vagy rám hagyod a dolgot. * Angol nyelvterületen íg)' szólítják a gyerekek az édesanyjukat. - A szerk. ~ 15 ~