A háború [antikvár]

A háború megkezdődött. Már senki sem tudja hol, hogyan, de megkezdődött. Ma már ott van a fejekben, kitátotta a száját a fejekben, és fújtat. Bűnöknek és sértéseknek, acsarkodó tekinteteknek) agyban születő gondolatok robbanásának háborúja. Itt van, tátong a világra, villanydróthálózatá-val befedi. Percről percre terjed, el-elragad valamit, elhamvasztja. Bármi megfelel neki, csak lecsaphasson rá. Agyara, karma, csőre számtalan; Előbb-utóbb mindenkit lesújt. Senkit el nem kerül. Igy van, ez az igazság. Nappal a fénnyel sújt. Éjszaka pedig szétömlő árnyékával, hidegével, csendjével támad. Megindult a háború, hogy tízezer évig tartson, hogy tovább tartson, mint az emberek történelme. Megszökni előle, megtagadni lehetetlen. Főt hajtunk a háború előtt, testünk lesz a golyók céltáblája. A hegyes kard torkot, szívet, olykor hasat keres, hogy megmotozza. A homok vérre szomjazik. A kemény hegyek arra vágynak, hogy szakadékaikat a gyaloglók lába elé vájják. Szüntelenül eltaposott, szétroncsolt embereket akarnak az utak. A tenger úgy érzi, be kell törnie a légcsövekbe. Ésí a térben ott a borzalmas akarat, hogy az űr satujába szorítsa a csillagokat, és megfojtsa az anyag lüktetését. A háború feltámasztotta szelét, a mindent szét-rombolót. Csípős gáz ömlik a kipufogócsövekből, a szénmonoxid szétárad a tüdőkben és az erekben. A szájak kerekre nyílnak, és kékesszürke füstkari- 5