A garabonciás [antikvár]

Adj egy cigit! - támad le egy harminc év körüli férfi. Szegényt, igen csúfnak teremtette az isten, és ilyenné ette az idő. Égnek meredő tüskés, tűzvörös haj. Szeplős arc, kiálló fogak és szutyok minden mennyiségben kezén, lábán. A posta falának támasztja múlt századból megmaradt rozzant biciklijét. Csoda, hogy még egyáltalán működik. - Hallod, adj egy szál cigit - ismétli meg a mondatot. - Ha nem adsz, nem köszönök többet - ezt is mondja. És bandzsit meg röhög. Én hirtelenjében azt gondolom, ha élne Victor Hugó, biztosan róla mintázná meg a második Quasimodót, ugyanis szegény ördögnek elég rendes gerincferdülése van. - Ha nem is köszönsz soha többé, akkor sem adok neked cigarettát, mert nincs - válaszolom. - Hát akkor meg mi füstöl a kezedben? - Szivar - mondom. Erre ő is mondja: - Ha nem adsz egy szivart, nem köszönök többet. Most már nyerít is hozzá, és rázza rozoga kerékpárját, mintha muszáj, lenne. A nap hét ágra süt, mennék, de várok valakit. Ennek meg be nem áll a szája. - Akkor add fel a