A fáklya kilobban [antikvár]

Mátyás király halálával romba dőlt mindaz, amit a nagy uralkodó messze századokra előrenéző lelkiismeret munkájával épített. Sajnos, keveset élt Mátyás: akkor halt el, mikor jóformán le sem tehette jól talpköveit a jövőnek - így sok minden abbamaradt, és ami legfájóbb az egészben: nagyrészt az is kárba veszett, amit megalkotott - veszendőbe ment mindaz, amiről már sokat szóltunk, de eleget nem. „Meghalt Mátyás király, oda az igazság" - ma is legszebb dicsérete a ritka fejedelemnek. „Mátyás dicséretét és viselt dolgait paraszt a kocsmában, katona a táborban, lantos a vendégségekben énekli: utcák, faluk, városok zengnek azoktól" - írja egy akkori, csak kevéssel későbbeni krónikás, mutatva azt, mint tudták még a XVI. században is becsülni Mátyást, ki alatt az ország valaha legfényesebb napokat látott: pedig akkor már vérbe fulladt a paraszt igazságkövetelése, bekövetkezett a mohácsi vész tragédiája, négy darabra mállott az ország - s a vége az egésznek a benső egység megrendülése volt, a Habsburg-remények hirtelen, de nem váratlan felcsillanása, majd az a négyszáz esztendős szakadék, mely Mátyás birodalmát és népeit csaknem a teljes pusztulásba taszította. A fáklya kilobbant, de elhaló fényében még felvillan előttünk utoljára: hogy indult meg ez a romlás Hogy egy nemzetben a nagyok is hibázhatnak, soha nem tetszett ki világosabban, mint Mátyás halála után, a királyválasztásban. Még csak akkor kezdődött el a népszenvedés, a cifra lakodalom, mikor hajba kaptak egymással a koronakérők. „Eltében az egész ország reá kiált vala Mátyás királyra, hogy igen kevély, nagyravágyó, hirtelen haragú és felette igen telhetetlen ember volna: megnyúzná és megenné az országot a sok vámokkal és a nagy adórovásokkal, mert négyszer is rója vala minden esztendőben az országot. Mihelyt meghala, legottan minden ember dicsérni kezdé őtet, mert mindjárt meg kezde bomlani a békesség az országban. Legott megelevenülének a törökök is, és az ország egyik nyavalyából