Bővebb ismertető
Grisics hitelbe vett bort
Olyan kedves kis bohóságok ezek a Balkán-államocskák, nem való óket kigúnyolni vagy lenézni, mint ahogy nem volna szép csúfságot tenni a kis gyerekeken.
Ott van például a régi konak Cettinjében, amelybe a Nikita fejedelem apja egy biliárdot szerzett valahonnan, s minthogy csak ez az egy biliárd találtaték az államocskában, az uralkodóház felette büszke volt erre a bútordarabjára, sőt maga a nemzet is és a vén palotát ad captam Hradzsin vagy Vatikán: „Biliárdnak" nevezte el — ma is úgy hívják.
A belgrádi udvar se volt rangosabb; Milos, az Obrenovics-di-nasztia alapítója, az öreg konakban, egy közönséges, szinte lompos kőházban székelt az ő kedves oldalbordájával, Milica fejedelemasszonnyal, és bizony hírét se hallották a spanyol etikettnek. A fejedelemasszony maga főzött neki, néha még a mosásban is segédkezett a szolgálóknak, vasárnap a fejben keresett a fejedelemnek, vagyis a haja közt babrált az ujjaival, ahogy a többi szerb asszonyok a férjeiknek, mert így kívánja ezt az ősi szláv szokás, és mert Szerbiában nemcsak a sertések szaporodnak el túlságosan.
Az én anyai nagybátyám, Szebeni Pál egész életében kupecke-dett és vásárokra járt, s minthogy Újvidéken lakott, mindenféle adás-vevési viszonyban állt a szerbekkel és a fekete hegyek lakóival, gyakran megfordult a liliputi udvaroknál, és sok mulatságosat tudott azokról nekünk gyerekeknek elmesélni. Egyébiránt megáporodott, savanyú kedélyű ember volt, rideg kereskedői temperamentummal. Neki magának a humor iránt nem volt semmi érzéke.
Történt egyszer, hogy Grisics nevű belgrádi kereskedő adósa