A csillagokat éjjel látod [antikvár]

A csillagok »4 M A válság őket is elérte és otthon mindenki gombóccal a torkában mászkált. Papát „fizetés nélküli szabadságra" küldték, és napok óta csak arról folyt a szó, min lehetne spórolni. Vacsora közben nyomasztó csend volt az asztalnál. Senkinek sem volt kedve beszélni. Mama hirtelen összecsapta a kezét: - Talpra mindenki és gyertek velem! Zavartan követték a ház előtti apró kertbe. - És most nézzetek fel az égre! - vezényelte a mama. Mindnyájan felnéztek. Az ég bársonyfekete kupolája szikrázó csillagok diadalíve volt. Szinte beleszédültek a látványba, úgy érezték, a ragyogás magával ragadja őket egy végtelen örvénybe. Egészen kicsinyeknek érezték magukat. Szorosan átölelték egymást. A hihetetlen látvány egészen lenyűgözte őket és lelket öntött beléjük: az egész olyan hatalmas, határtalan és időtlen volt. A szívük kinyílt és új bátorsággal telt meg. Olyan volt, akár egy óriási reklámplakát a reményről. - A csillagok éjjel látszanak - mondta egyszerűen a mama.