A boldogság ösztöne [antikvár]

Részlet a könyvből: "- Nincs lázad - mondta az asszony. Ötvenévesnek látszó férfi feküdt a nagy szobában, melynek egy sarokkiugró szabálytalan alakot adott. Az asszony, aki a kora reggeli óra ellenére már nappali ruhában volt, a két ágy között állt és a kezében tartott lázmérőt nézte. Kedves, szabályos arca volt, még elég friss, holott haja már őszült halántéka körül. - Harminchét egy ... Nem lehet komoly baj ... Fáj valamid? - Nem, már nem fáj semmi. - És mit éreztél? - Arra ébredtem, hogy a szívem táján nyomasztó érzésem van. Aztán ez a nyomasztó érzés szorongássá nőtt és erre hívtalak... De most már vége. - Akarod, hogy elhivassam Toury Doktort? - Ugyan minek, Valentine?... Mondom, hogy már vége... Az egésznek nincs semmi jelentősége. - Akkor hát ígérd meg, hogy ma ágyban maradsz. - Kár lenne; olyan szép idő van."