A barátkozás lehetőségei [antikvár]

Részlet: Nem találtam én eddig semmi furcsát ebben a Dujmond Cézárban, pedig reggelente, amikor szolgálatba állt, itt szürcsölgette el a kávéját a pultomon. Nem vettem én észre rajta semmit. Ma is pontosan hatra bejött, az üvegfalú csarnokbői láttam, amint a frissen hullott hóban furgonjával eldöcög a szálló előtt a hátsó bejárat felé. Kihozta a konyháról a kávéját, ahogy máskor is szokta, s most itt könyököl velem szemben a pult túlsó oldalán, és szürcsölget. Kigombolt bundájából a csésze mellé türemlik eléggé csúnya kék kockás sálja, s valahova éppen oda is néz, egyenletes időközökben pislogva. Pontosan úgy pislog, mint máskor, pedig ma valami nincs éppen rendjén vele. Amint idekönyököl nekem a pultra, azt kérdi tőlem, van-e üres szobám. Úgy kérdi, mint valami érkező szállóvendég. Hogyne, mondom, van dögivei. Akkor adjak ki neki hamar egy szobát. Most mindjárt. Kell neki egy szoba, ahol magá-ra maradhat, persze, megfizeti, hogy is képzelem. En nem képzelem sehogy, én nem is adhatok ki neki semmiféle szobát, mert ő ennek a szállodának a sofőrje, és micsoda szokás az, hogy rendes munkaidő alatt csak úgy szobát bérel abban a szállodában, ahol a kenyerét keresi. Hát nem. Ilyesmi nálunk nem létezik.