A bagdadi vasut [antikvár]

Részlet a könyvből: A hold kibujt a felhők mögül és csodálkozva bámult a rohanó vonatra, mint a mesebeli óriás szeme. A vonatban bágyadtan égtek a lámpák és szorongó, nehéz álmok fojtogatták az embereket. Az álom lehozott mindent, ami rossz és ami fáj, a fehérarcú asszonyok az első osztályban riadtan csuklatták a hold felé szemüket és megdideregtek, mintha tilos órán nyitott volna rájuk valaki, akinek számot kellene adni arról, amit eddig nem tudott. A második osztály bőrülése durván ringatta a tanitókisasszonyokat, mint a rosszkedvü dajka, aki olcsó pénzért szolgál és a szegény leányok nagyhúsú férfiak karja szorítását érezték. Kövér parasztok riadoztak a harmadikon és felhördültek, hogy az álom vörös kakast röpített tanyájuk tetejére, vagy elfagyott búzatáblákon gázolt végig velük. Mindenki szenvedni látszott, mert éjfél volt, ékesbeszédű János éjszakája, aki rosszkedvében lehetett, mert mindenkinek azt beszélte, amitől legjobban rettegett. Krén legalább igy érezte. Ott gubbasztott a harmadikon egy sarokülésen. Szeretett volna aludni, valami csendes, vigasztaló, csititószavú álmot látni, mely nagy félelmek és nagy fáradságok után lepi meg az embert. De az álom sehogy sem akart szemére szállni, pedig ott settenkedett a lehúzott, vakonégő lámpa alatt, a sárga ülések fölött. Bizarr módon keverte össze a valót a képzelettel és riasztó alakokká gyúrta a félhomályt. Gyorsan mozgó ujjai alatt hol a Strausz arca formálódott elő, hol meg Nanett mosolygó arcát látta, ahogy félig gúnyosan, félig sajnálkozva bámul reá...