7 nap szerelem [antikvár]

ELSŐ FEJEZET Drága Te! Pontosan tizenkilenc év telt el azóta a napfényes reggel óta, amikor mosolyogva elbúcsúztunk. Egyértelmű volt, hogy újra látjuk egymást, igaz? Csak az volt kérdés, hogy mikor. Igazából még az sem. A jövő talán olyan testetlenül lebegett előttünk, mint egy álom gömbölyű széle, de mi mindenképpen a részei voltunk. Együtt. Es mégsem így történt. Ez még ennyi év után is letaglóz. Tizenkilenc év telt el azóta. Tizenkilenc hosszú év! És én még mindig kereslek. Örökké keresni foglak. Gyakran akkor jelensz meg, amikor a legkevésbé számítok rád. Ma csapdába ejtett egy értelmetlen, sötét gondolat, testem összeszorult, mint egy fémököl. Aztán hirtelen ott voltál: élénk színű őszi levél cigánykerekezett egy fakó óntábla felett. Ellazultam, éreztem az élet illatát, a harmatot a lábamon, láttam a zöld számtalan árnyalatát. Megpróbáltam beléd kapaszkodni, abba az ugrándozó, tekergőző, nevető, fürge levélbe. Megpróbáltam megfogni a kezedet, egyenesen