Úti dilik, avagy 40 év alatt a Föld körül [antikvár]

Gerince megtört. Borítói kissé kopottasak, karcosak.
Utazni mindenki szeret. Távoli földrészeket, idegen kultúrákat megismerni - kívánhatunk-e ennél nagyobb kalandot? Ma már sokan meg is tehetik, ha van pénzük. Amikor Vadas Zsuzsa a hatvanas években fiatal újságíróként csavarogni kezdett a világban, még számtalan más dologra is szükség volt: meghívólevelekre, bürokratikus macerákra, undok hivatalnokok és vámosok előtti meghunyászkodásra, de mindenekelőtt valami nagy-nagy szomjúságra a nagyvilág iránt. Felnőve sokakból eltűnt ez az érzés: az utazásból üzlet lett, pontos tervekkel, foglalókkal, számlákkal. Zsuzsa viszont megmaradt bohém világcsavargónak. Még senkit sem láttam ilyen könnyedén váltogatni a kontinenseket, az évszakokat, a járműveket, a szállásokat. Mintha egy láthatatlan hétmérföldes csizmát hordana a lábán. Ám miközben lelkes műkedvelőnek álcázza magát, Vadas Zsuzsa igazi profi utazó-újságíró: mindenre kíváncsi, mindent tudni akar, mindent megkóstol, és ami emléktárgyat, olcsó cuccot csak lehet, meg is vásárol. Afrikában ugyanúgy feltalálja magát, mint Izlandon, mindenkivel szót ért, akkor is, ha nem ismeri a nyelvet, ha pedig végképp nem boldogul, elkiáltja magát magyarul. Tapasztalatból tudja, valaki válaszolni fog rá. Aztán hazajön, és élvezetes írásokban osztja meg velünk élményeit a Nők Lapjában. Megtanulhatjuk belőlük, hogyan érdemes világot látni: lelkesen, nyitottan, folyvást útra készen.